-

 

KALOCSAI KIÁLLÍTÁS 1990

 

Üdvözlöm és köszöntöm én is a kedves megjelenteket, ismerősöket, barátokat, volt diákjaimat, tisztelgek az örök nyugovóra tért barátok emlékének. Kérem, gondolkodjanak el a látottakon és hallottakon! Segítségül Rene Berger világhírű svájci művészettörténészt idézem: „Ha valamely műalkotás zavarba ejt bennünket, kötelességünk vizsgálat tárgyává tenni a művészt és magunkat is. A helyes magatartás nem az alkotás egyszerű elfogadásán, vagy visszautasításán alapul, hanem a megalapozott ítéleten - amiben hisz a néző - mert alapos oka van erre. Ilyen jól megalapozott ítéletet kizárólag az esztétikai érték megvizsgálásakor alakíthatunk ki magunk számára.” Eddig az idézet. Most kik itt lehettünk, kíváncsiak vagyunk Kántor Józsefre és arra, hogy mint textilművész mit alkotott.

Elsőként a művészről

1949-ben, a Maros- megyei Ratosnyán született. Négy testvére élte fel a vasúti forgalmista édesapa és gyakran alkalmi munkát is vállalni kényszerülő édesanya szerény keresetét. Nagyszülei fakitermelő munkások voltak, kikre ma is szeretettel gondol. Az általános iskola első négy osztályát szülőfalujában végezte. Majd tanító nénije, aki felismerte adottságát, Marosvásárhelyre művészeti iskolába ajánlotta. Ott jövője szempontjából is meghatározó, igényes szaktanárok vették szárnyuk alá. Majd Kolozsvárott 6 éves művészképzés következett- hozzáteszem igen nagy szülői áldozattal- Ő maga is rákényszerült csemetefa gondozásra, útépítésre és javításra, fabélyegzésre, köbözésre és így tovább.

Diplomavédés után Gyergyószentmiklósra üzembe került bútorszövet-tervezőnek. Ott azonban nem vette körül a vezetők elismerése, ez nálunk sem ismeretlen dolog még mostanság is! 1978-ban megnősült, Csíkszeredára került szövetkezetbe dolgozni. Kitekintését, részben munkáját is a közvetlen környék, valamint Székelyudvarhely, Székelykeresztúr népművészetének megismerése, adaptálása határozta meg. A 80-as évek elejétől- elsősorban anyagi megfontolásból – szitanyomás technikával kezdett foglalkozni. Apróbb, de eladhatóbb dolgokat, munkákat készített: sportzászlócskákat, emblémás trikókat. Így volt alkalma, az említett technikát, technológiát tökéletesíteni. Csíkszeredán, a múzeumhoz tartozó Nagy Imre Képtárhoz került muzeológusnak. De azt a fajta kultúra-szervezetet, mit egy névvel is fémjelezhetnénk, és főleg annak csökevényeit nem volt képes megemészteni, így hamarosan felmondta állását. Ezt követően ismét szitanyomatokat készített, az akvarellek és a grafikák mellett. Itt jegyzem meg a kiállított textilek 90 %- a ez idő tájt készült.

1986-ban Magyarországon járva szánták el magukat az áttelepülésre. Ez hála Istennek 1988-ban viszonylag simán sikerült. Így kerültek boldog lakóként műtermes lakásba Bajára, egyben szomszédaimnak is. Felesége Erika zenetanár, kislányuk Noémi hatodikos tanuló. József vezetőtanára lett a város vizuális iskolájának. Utóbbi beszélgetéseinkből kiéreztem, a Hargita utáni vágyát egyre inkább enyhíti a Duna és az ártéri erdő. Vizsgálódjunk az alkotások, felöl:

A textilről, a textilművészetről pár gondolatot. A legősibb kézműves-tevékenységek, mesterségek egyike, hacsak a batikra, a kékfestésre vagy szövésre, ruhakészítésre szorítkozom a számosból ezeket kiragadva. Újabban már szinte minden iparosodott- még e területen is, minek következtében az esztétikai minőség súlyos csorbát szenvedett. A konfekcionáltság, a nagy és egyforma sorozatokban történő gyártás uniformizálta az a már úgy is uniformizált lakásokat, bútorokat, szőnyegeket. E helyen még egy sokjegyű szám következhetne, hogy még mit, meg merem kockáztatni- az ilyen fajta ízléshálóba befogott embereket is. Minthogy a kézművesség számtalan anyagot használ, használ fel: - lenfonáltól, gyapjún, kasmíron, jután, szizálon és a selymen át a szintetikus anyagokig- az igazi kézműves művén mindig éreztette - értette az anyag- funkció egységét, azaz a szépség hasznosság valamiféle összetartozását. Az ipari termelésnél inkább a hasznosság a meghatározó a ritka kiviteltől eltekintve. Szerencsére mostanság jelentősen változnak a körülmények, kiváló iparművészek kerülnek üzemekbe, gyárakba – reméljük javulni fog a helyzet – bízunk a mecenatúrában is. Ha e változatos helyretevést elfogadják, akkor látjuk csak igazán erdélyi csudabogárnak az alkotót műveivel együtt. Pedig már a terembelépés pillanatától, no meg a mondókám alatt is feltehetően birkóztak a művekkel. kérdéseket tehettek fel maguknak, mire jó az egyik, a másik, a huszadik? Nehezen hiszem el, hogy asztalterítőt, nagyméretű konyharuhát vagy netán csipkefüggöny elé karnisra helyezhető sötétítő függönyt látnának bennük. Ha nem ezeket – amik ugyan nem kizártak – akkor mit? Felelőséggel vallom a művésszel és a zsűri urakkal egybehangzóan azt, hogy valamennyi egyedi falikép úgy, mint egy táblakép, grafika, mozaik, vagy más morális technika, értékükkel nem ide illő szóval – árukkal együtt. Szinte kivétel nélkül valamennyi munkán egy visszatérő ábra – motívum látható méretben, színében, számában variálva vagy kombinálva- egy testes nyíl.

Ez alkalmat kínál mindenkinek puritán vagy asszociatív értelmezésre. A motívum közforgalomban lévő, jobbára idegen nyelvekből átvett szinonimái általunk is ismertek: pld. modell, etalon, séma, klisé, mátrix, ornamentika, dekoráció és így tovább. Jómagam két magyar megfelelőjét választottam és vizsgáltam külön- külön és együtt is. Egyik a JEL. A magyar értelmező szótár szerint valamely dolgot, fogalmat összefüggést kifejező ábra, kép. Másik a MINTA. Olyasmi, aminek a méretei formája szerint készítenek másolatokat, hasonlókat. Ha ebben az összefüggésben vizsgáljuk a NYILAT, mint jelet - mintát, tettenérhetjük a művészi ábrázolás formai alapegységét. Amely, ha akarom, megjeleníti valós tartalmát – a NYILAT, az irányultságot vagy a tendenciát. Vagy igazolja a művész kétépítési gondolatmenetét, szemléletét. Ezek természetesen egybeeshetnek, vagy mint ahogy én is, tettem elválasztva is értelmezhetőek.

Érzem páran Önök közül jobban, örültek volna kalotaszegi, torockói motívumokból a népművészet magyarországhírű értékeiből stilizált jelnek – mintának megjelenni az alkotásokon... Ez esetben talán a kvalifikáltságában hasonló tájegység lakói, kalocsai, csanádi, szeremlei honpolgárok is érdeklődőbbek lennének. De mint látják erről szó, sincs és ez nem baj.

Számomra a legnagyobb meglepetés az, hogy Kántor elsősorban európai művész és csak másodsorban magyar, kijelentésem a bartóki párhuzamra utal. Előtte olyan kisugárzó mesterek sorjáznak 60-70 év távlatában – kiragadva párat közülük – mint Malevics, Mondrián, a magyarok közül Moholy-Nagy, Vazarely vagy síkábrázolásaiban leginkább a szintén erdélyi – Barcsai. Összegzésül, mint látják jó néhány mű, túlemelkedik a zárt szerkesztett, jó értelemben manipulált kereteken. Lírai, humanizált minőséget nagyon is aktuális cselekvésre késztetést ajánl, kínál. Még egy kérdést, ha úgy tetszik vallomást, tartogatok a végére: Azt, hogy miért vállaltam el első felkérésére a megnyitást. Barátaim, ismerőseim tudnak Erdély szeretetemről, aggódásaimról, s valamiféle tenniakarásaimról e földért és népéért. E tekintetben ezt a kiállítást nagyon fontosnak tartom, itt Kalocsán is. Bízom abban, hogy Kalocsa a művészt el műveit pedig befogadja. Így legyen!

Kovács László
festő -és fotóművész,
főiskolai tanár

Vissza az elöző oldalra

 

 

Copyright © 2007 Kántor Jozsef - Design & Hosting wbstudio